Szenvedélyünk az autó

Mazda CX-3. Visszafogott frissesség

2018/09/26. - írta: AutoAmore

A Mazda 2015-től gyártja kompakt méretű SUV-ját, a Mazda CX-3-at, így a modellciklus közepe környékén elérkezettnek látta az idejét egy kis ráncfelvarrásnak.

 

Ennek során figyelembe vették a vásárlói visszajelzéseket és az ilyenkor kötelező dolgokon túl próbáltak javítani azokon a pontokon, amelyekre a vevők tapasztaltai szerint leginkább ráfért a fazonigazítás.

02_2018_mazda_cx-3_action_front.jpg

 

A világszerte tapasztalható dízelpara ellenére a Mazdánál nem akarják kidobni a dízelmotorokat, inkább a CX-3 esetében is előálltak egy új fejlesztésű dízelmotorral, az új SKYACTIVE-D 1,8 literes, 115 lóerős erőforrással, ami az emissziós előírások betartása mellett a nagyfokú hatékonyságot kiváló fogyasztással párosítja.

 

A dízel mellett a Mazda CX-5-ben debütált szintén új fejlesztésű kétféle, egy 121 és egy 150 lóerős kétliteres SKYACTIVE-G benzines erőforrással is elérhető az újdonság. Természetesen mindhárom motor teljesíti a legújabb Euro 6d-TEMP emissziós előírásokat, beleértve az RDE (real drive emission test) rövidítésű – valós vezetési körülmények között végzett – teszt előírásait is.

 

Mivel a Mazda CX-3 Európában a Mazda paletta második legnépszerűbb autója volt, ezért a dizájn tekintetében csak finoman módosítottak az autó külső kialakításán. Új első hűtőrács, hátsó LED lámpák, új könnyűfém felnik és egy új szín – a Soul Red Crystal – az, amiről felismerhető a ráncfelvarráson átesett CX-3.

2018-mazda_cx-3_new-york-auto-show-2018_action_4.jpg

 

Belül a korábbinál jobb minőségű anyagok, átrajzolt középkonzol elektronikus kézifékkel és egy többrekeszes középső kartámasz jelentik a legnagyobb újdonságot. Bár én továbbra sem értem, hogy a CX-3-ban a kör alakú légbeömlőket miért nem szimmetrikusan helyezik el, azokból ugyanis csak három kapott helyet a műszerfalon, kettő a kormány két oldalán, egy pedig az utasoldalon a műszerfal szélén. Nekem még hiányzik egy légbeömlő az utasoldalon, az infotainment kijelző utas felőli oldalán, így lenne teljes és szimmetrikus az összkép, de lehetséges, hogy ez csak az én szememet bántja, a japánoknál ez így természetes.

04_2018_mazda_cx-3_interior_black_leather.jpg

 

A modell bevezetése óta eltelt három évben fénysebességgel fejlődtek a különböző fedélzeti biztonsági asszisztens rendszerek, így ezek is helyet kaptak az új CX-3 felszereltségei között. Így már a gyalogosokra éjszaka is figyelő városi vészfékrendszer, a teljes sebességtartományban működő radaros távolságtartó tempomat és automatikusan sötétedő belső tükör is a biztonsági kínálat részét képezi.

 

A Mazdánál is haladnak a korral így már itt is elérhető mind az Apple Car Play, mind az Android Auto, amelyek nélkül ma már magára valamit is adó autógyár nem forgalmaz új autót, egyre inkább azt tapasztaljuk ugyanis, hogy a vásárlók számára lassan fontosabb lesz az autó multimédiás felszereltsége, mint az, hogy az autóban milyen motor, vagy váltó van.

2017cx-3_geneva_action6.jpg

 

A Mazda mindig is kilógott a többi autógyártó közül méretében, szemléletmódjában, hozzáállásában, technológiájában, fejlesztési koncepciójában egyaránt. A Mazdánál a SKYACTIVE technológia nem merül ki a motorfejlesztésben, tulajdonképpen az egész autó tervezését áthatja ez a filozófia, aminek a lényege, hogy az autó fejlesztése során az autót vezető, illetve az autóban utazó ember van a középpontban és ezt az emberközpontú szemléletet a lehető legnagyobb hatékonysággal párosítsa. A Mazdánál ezt a hozzáállást próbálták megvalósítani az új CX-3 esetében is, amely az autó által nyújtott vezetési élményben, a továbbfejlesztett lengéscsillapításban, új fejlesztésű gumiabroncsokban, kényelmesebb, a vibrációkat jobban csökkentő vezetőülésben testet öltve próbálja még kellemesebbé és kényelmesebbé tenni az autózást.

01_2018_mazda_cx-3_still.jpg

 

A Mazda készít egy special edition kiadást is a felfrissült CX-3-ból, amely sötétvörös Nappa bőrbelsővel és 18 colos könnyűfém kerekekkel teszi még egyedibbé az autó megjelenését, bár ezt a változatot nem fogják mindegyik piacon forgalmazni. A felfrissült Mazda CX-3 nálunk 4.899.900,-Ft-tól érhető el Emotion felszereltséggel, 121 lóerős, kétliteres benzinmotorral, elsőkerék hajtással és manuális váltóval.

 

Köszi, hogy időt szántál rá és elolvastad a cikket.

 

forrás: mazda official

komment
süti beállítások módosítása