Közhely, hogy Amerikában minden nagy, de van benne igazság. Ha az ember bemegy egy szupermarketbe, csak kapkodja a fejét a választék láttán. Ha rendelünk valamit egy étteremben, általában akkora adagot kapunk, amiből egy etióp falu is jóllakna. Ha pedig egy pillantást vetünk az utcaképre, azt látjuk, hogy az autók jelentős része méretben ott kezdődik, ahol nagyrészt nálunk véget ér.
Ez a kép rajzolódik ki akkor is, ha végignézünk az autókölcsönző cégek kínálatán. Szinte mindegyik nagyobb hálózat flottájában megtalálhatók ezek az óriási amerikai monstrumok, ráadásul az európai autókölcsönzős árakhoz képest - a sportkocsikat leszámítva - szinte aprópénzért lehet kipróbálni egy-egy amerikai vasat. Floridai utunk során mi is kihasználtuk ezt a lehetőséget és béreltünk egy igazi amerikai aszfaltrombolót.
Egy 6.2 literes, 420 lóerős, V8-as motorral szerelt GMC Yukon XL-t sikerült nyúzni néhány napig. Korábban soha nem ültem GMC-ben, az amerikai utcákon viszont gyakori és elég impozáns látványt nyújtanak ezek a kocsik, így érdeklődve vártam, vajon milyen lesz testközelből. Az első mondat, ami az ember száján kiszalad egy ilyen autó mellett az, hogy: basszus ez mekkora már.
Tényleg brutális. Több, mint 5,7 méter hosszú, több, mint két méter széles, majdnem 190 cm magas és több, mint 2,6 tonna. Nehéz mit kezdeni ezekkel a számokkal így leírva, de higgyétek el, élőben nagyon durva ilyen méretekkel találkozni.
Az autó formája egyébként nem tartogat sok meglepetést. Klasszikus szögletes körvonalak, óriási kerékjárati ívek, hatalmas hűtőmaszk jellemzik, amelyek így együttesen még tovább erősítik azt a hatást, amit egyébként az autó méretei már eleve meghatároznak.
A vezetőülésbe pattanva - vagyis inkább felmászva - otthonos és ízléses belső tér fogad. Sokan panaszkodnak az amerikai autók igénytelen belső tereire, nos ennél az autónál ezek a kritikák nem állják meg a helyüket. Nyilván nem csúcskategóriás anyagokból pakolták össze, de európai mércével mérve is teljesen korrekt a design, az anyagok minősége, a színösszeállítás. Azt nehéz megmondani, hogy hosszabb használat után hogy fog kinézni a belső, a bérautó ugyanis még szinte ropogós volt, alig 2000 mérföldet mentek csak vele. Első pillantásra nekem kellemes csalódást jelentett a GMC belseje.
Miután beröffentjük a motort, nagyon visszafogott, de azért határozott V8-as morajlás jelzi, hogy komoly technika rejtőzik a motorháztető alatt. Halandó európai emberként viszonylag ritkán van alkalmam 6,2 literes V8-as motorral szerelt autót vezetni, így számomra is érdekes élmény volt egy ilyen modern, alublokkos, hatalmas méretű, amerikai vas terelgetése. Az ember a számok láttán azt gondolná, hogy egy ilyen motorral szerelt autó letépi a fejedet, ha odataposol neki. Nos ez nem így van. A motor tökéletesen passzol ehhez az óriási cirkálóhoz. Gázadásra határozottan megindul, de egyáltalán nem olyan brutalitással, mint amit elsőre gondolnánk. Talán a nyugodt erő a legjobb jelző, ami az autóhoz illik. Az ember úgy érzi benne, hogy ezzel aztán ki lehet autózni a világból. Hihetetlenül kényelmes, óriási fotelekben ülünk és átringatózunk vele minden úthibán.
A kormányzása közvetlennek nem nevezhető, mert nyugodtan mozdíthatunk a kormányon 5-10 centit bármilyen irányban anélkül, hogy az autó irányt váltana. Azért ez messze van a vezetés élvezetétől, de lassan, méltóságteljesen cirkálni vele tökéletes.
Magyarországon egy ekkora méretű autó a hétköznapi közlekedés során szinte használhatatlan. Egyszerűen a méreteiből fakadóan nem lehet vele parkolni sem utcán, sem parkolóházban. Emellett annyit fogyaszt, hogy kis túlzással egy benzinkutat is venni kell az üzemeltetéséhez. Amerikában viszont a teljes közlekedési infrastruktúra, az utaktól, a parkolóházakon keresztül a bevásárlóközpontok parkolójáig úgy van kialakítva, hogy az ilyen méretű autókkal is gyerekjáték a közlekedés. Mindezek ellenére, ha Amerikában élnék, én akkor is inkább egy V8-as Mustang vagy Challenger mellett döntenék.
Az autóról készítettem egy rövid videót is, amit itt tudtok megnézni.
Köszi, hogy időt szántál arra, hogy elolvasd a cikket.
Autoamore
