Szenvedélyünk az autó

Már rendelhető az új Mercedes A Saloon

2018/09/04. - írta: AutoAmore

2019. elején érkezhetnek az első példányok azokhoz a vevőkhöz, akik mostanában megrendelik a Mercedes új A osztályának limuzinját.

A modell kezdetben háromféle benzines és egy dízel erőforrással érhető el. A benzinesek közül a 163 lóerős A200 csak elsőkerék-hajtással és hatfokozatú kézi, vagy hétfokozatú automata váltóval, a 190 lóerős A220 csak összkerékhajtással és hétfokozatú automatával, a 224 lóerős A250 pedig első- vagy összkerékhajtással és hétfokozatú automataváltóval rendelhető. A 116 lóerős A180d jelzésű dízelmotoros verziót elsőkerék-hajtással és hétfokozatú automatával szerelik.

 

18c0485_047.jpg

 

A Mercedesnél már hagyománnyá vált, hogy egy új modell bevezetésekor nagyjából egy évig egy Edition 1 névre keresztelt opciós csomagot is kínálnak az autóhoz. Az új A Saloon esetében is elérhető ez a lehetőség, amely exkluzívabb külső és belső megjelenést takar 19 colos AMG könnyűfém kerekekkel, egyedi több helyen is feltűnő és elég komolyan kinéző rézszínű kiegészítőkkel, LED High Performance lámpákkal, állítható fejtámlájú sportülésekkel és hangulatfényekkel. Az Edition 1 kivitel bármelyik motorral szerelt autó esetén elérhető.

 

89711601f2846df3404f36c006814fe8cf1bf.jpg

 

Az Edition 1 mellett háromféle felszereltségi szint közül lehet választani: ezek a Style, a Progressive és az AMG Line, amelyek elsősorban az autó külső és belső megjelenésében jelentenek különbséget, a legsportosabb opció ezek közül nyilván az AMG Line.

 

A Mercedes azokra is gondolt, aki nem szeretne itt megállni, hanem – a pénz nem számít alapon – még egyedibbé szeretné varázsolni az autóját. A tapintásfetisiszták a Progressive és az AMG Line csomagokon túl választhatják még a Leather package nevű bőr csomagot, amivel az üléseket és a belső tér egyéb elemeit lehet bőrrel kitapétázni a még nagyobb kényelem és a még puhább felületek érdekében.

 

18c0485_065.jpg

 

Szintén a Progressive és az AMG Line csomagon felül lehet megrendelni a Night package névre keresztelt csomagot, ami az autó külsejét teszi még sportosabbá és még vonzóbbá a különböző fekete színű kiegészítőknek, módosított könnyűfém kerekeknek, illetve az ablakok sötétítésének köszönhetően. Ez mondjuk tényleg sokat dob az autó egyébként is sportos megjelenésén.

 

Az utóbbi időben mintha felgyorsult volna az a folyamat, aminek eredményeként a felsőbb kategóriákban megjelent kényelmi és biztonsági felszerelések az alsóbb kategóriás autókban is elérhetőek. Ennek köszönhetően már ennél az autónál is rendelhetők azok a környezeti viszonyokat folyamatosan figyelő, a ledeket folyamatosan kapcsolgató MULTIBEAM LED lámpák, amelyekkel éjszaka is szinte nappali fényviszonyok mellett tudunk közlekedni anélkül, hogy elvakítanánk a szemből érkezőket. Aki valaha próbált már ilyen lámpával szerelt autót, biztosan egyetért velem abban, hogy ez az egyik leghasznosabb kényelmi és biztonsági opciós felszerelés (a megfelelően működő távolságtartós, adaptív tempomat mellett).

 

image_mq6_12_20180829115949.jpeg

 

Szintén elérhetők az új A limuzinban a legújabb, részlegesen önvezető asszisztensek, amelyek egyébként a többi autógyártóhoz képest a Mercedesek esetében tényleg jól és megbízhatóan működnek. Az új A osztályban debütált MBUX, autóval cseverészős multimédia rendszer és ehhez kapcsolódva a kiterjesztett valósággal kombinált navigációs rendszer, illetve 360 fokos kamerával szerelt parkoló csomag is kérhető az autóba, ha valaki ezek nélkül nem tudna élni.

 

18c0485_040.jpg

 

Felsorolva ezt a rengeteg opciós lehetőséget az látható, hogy a legkisebb Merci is felszerelhető ma már olyan extrákkal, amelyek még néhány éve a luxuskategóriában sem voltak természetesek. Nyilván ennek meg is kérik az árát, hiszen a német konfigurátorban játszadozva az derült ki, hogy ha egy alapáron 30.916,-eurós A200-at minden földi jóval fel akarunk szerelni, amit a Mercedes ebben a kategóriában kínál, az autó végleges ára majdnem a duplájára emelkedik. Ami azért elég sokkoló.

 

forrás: mercedes official

komment
süti beállítások módosítása